paleoshop webáruház, webshop

Kategóriák

Ne maradjon le semmiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Facebook

Frosch Folyékony szappan utántöltő mandulás Raktáron

bruttó 874 Ft
db
Frosch Folyékony szappan utántöltő mandulás

Az 1986-ban Németországban alapított FROSCH márka úttörőnek számított az öko termékek piacán, mert új környezetbarát termékekkel jelent meg az üzletek polcain. A márka bevezetése nagy érdeklődést és lelkesedést váltott ki a német lakosság körében, mivel a környezettudatosság már ebben az időben is fontos szempont volt számukra. Ehhez az is hozzájárult, hogy közben világszerte több, súlyos környezeti katasztrófa következett be.

A termékek, amelyek környezetbarát csomagolásban kerülnek a fogyasztókhoz,  azóta már a világ szinte minden pontján sikert arattak. A márka termékei olyan összetevőkből és természetes – a háztartásokban is előforduló – alapanyagokból állnak, melyek biológiai úton könnyen lebomlanak.

Huszonöt évvel ezelőtt a FROSCH volt az első márka, amelyik foszfátmentes mosószert kínált vásárlóinak. Az idők folyamán a vállalat szakemberei egyre bővülő tapasztalatokra tettek szert az öko-, valamint a környezetbarát tisztítószerek előállítása terén, így válva igazi szakértővé ebben a témában.

A FROSCH termékek gyártása a németországi (Mainz, Rheinland-Pfalz-i) gyárban történik szigorú környezetvédelmi szabályok betartása mellett. Ezen túlmenően a gyártás teljes mértékben megfelel a fenntartható fejlődés kritériumainak is, mivel figyelembe veszik az erőforrások hatékonyságának mind jobb kihasználását nemcsak a nyersanyagok, hanem az elektromos áram, valamint a vízfelhasználás terén is. Mindezeknek is köszönhető, hogy a „Zöld Békás” vállalat számos díjat és elismerést elnyert az elmúlt évek folyamán, díjazva ezzel azt a számos öko-innovatív megoldást is, amelyet a gyártás során alkalmaznak.



Megtekintve: 737


Ehhez a termékhez az alábbi termékeket is megrendelték
Kép
Megnevezés 
Ár 
Rendelés
gallery thumbnail
Kókuszreszelék 500g (Kalifa) Raktáron
A kókuszpálma az egyik leghasznosabb kultúrnövény a világon, minden részét felhasználják. A termésben található annak ...
bruttó 840 Ft
db
gallery thumbnail
Kesudió 500 g Raktáron
A kesudióban nagyon sok értékes tápanyag található: foszfor, magnézium, vas, réz, cink, szelén, A- és B-vitaminok, bét...
bruttó 2.990 Ft
db
gallery thumbnail
COCOMAS natúr kókuszkrém 200ml Raktáron
A COCOMAS 100 %-os kókuszkrém kiválóan alkalmas főzésnél, sütésnél margarinok, zsírok helyettesítésére. 3 rész víz ho...
bruttó 460 Ft
db
gallery thumbnail
Aszalt szilva (magozott) 500 g (Kalifa) Raktáron
A szilvát méltán tekinthetjük az egyik legegészségesebb gyümölcsünknek. A szilva és az aszalt szilva rendkívül gazdag ...
bruttó 1.030 Ft
db
gallery thumbnail
Cavalier étcsokoládé bogyós gyümölcsökkel, Steviaval édesítve (85 g) Raktáron
Minőségi belga étcsokoládé bogyós gyümölcsökkel (4,5%) növényi édesítőszerrel   Összetevők: kakaómassza, dextrin...
bruttó 1.210 Ft
db
gallery thumbnail
Aszalt (magozott) sárgabarack 500 g (Kalifa) Raktáron
Összetevők: magozott aszalt sárgabarack, antioxidáns: kén-dioxid; A termék elvétve magot tartalmazhat! Föld...
bruttó 1.750 Ft
db
gallery thumbnail
Nature Cookta amarant liszt 500g Raktáron
Az amarántot már 8000 éve gabonaként termesztik, bár valójában csak ún. pszeudogabona. Az aztékok alapvető élelmiszere...
bruttó 840 Ft
db
gallery thumbnail
Natúr-Nasi Makadámdió 100g Raktáron
Származási hely: EU Csomagolta: Fitt-Nasi kft.
bruttó 1.250 Ft
db
gallery thumbnail
Natúr-Nasi Aszalt meggy 100g Raktáron
Cukor- és adalékanyagmentes. Származási hely: EU Csomagolta:TOP-KONTO Kft.
bruttó 659 Ft
db
gallery thumbnail
Nature Cookta eritritol 500g Raktáron
A 100%-ban növényi eredetű, természetes édesítőszer. Alacsony, szinte 0 glikémiás indexe miatt nem vált ki a szervezet...
bruttó 1.280 Ft
db
gallery thumbnail
AROY-D Kókusztej 1000ml Raktáron
Kiváló tejpótló. Laktózmentes, tartósítószermentes, tejmentes. A dobozban a zsír- és a víz elválik egymástól. Ez az...
bruttó 1.450 Ft
db
gallery thumbnail
Kókuszolaj (zsír) 1000ml Raktáron
Szűrt kókuszolaj vödrös kiszerelésben. Származási hely: Malajzia Forgalmazza: Lechner és Zentai Kft
bruttó 1.340 Ft
db
gallery thumbnail
Nature Cookta VCO kókuszolaj 250ml Raktáron
100 %-os tisztaságú, vegyszermentes, hideg sajtolással nyert, szűz kókuszolaj. A kókuszolajat a koprának nevezett, ...
bruttó 1.310 Ft
db
gallery thumbnail
PorXukor Zéró 500g Raktáron
A Xukor termékcsalád legújabb tagja olyannyira különleges, hogy magában hordozza mind a hagyományos porcukor, mind ped...
bruttó 1.335 Ft
db
gallery thumbnail
AROY-D kókusztej 250ml Raktáron
Kitűnő tejpótló. Laktózmentes, tejmentes, tartósítószermentes. A kókusztej úgy készül, hogy a kókuszdió gyümölcshúsát...
bruttó 550 Ft
db
gallery thumbnail
Fokhagymásbors 20 g Szállítás alatt
Kiváló minőségű, adalékanyag-és tartósítószermentes fűszerek, fűszerkeverékek. Valamennyi termék egyben gluténmentes!
bruttó 290 Ft
gallery thumbnail
Grill 20 g Raktáron
Kiváló minőségű, adalékanyag-és tartósítószermentes fűszerek, fűszerkeverékek. Valamennyi termék egyben gluténmentes!&nb...
bruttó 290 Ft
db
gallery thumbnail
Tzatziki kaporral 20 g Raktáron
Kiváló minőségű, adalékanyag-és tartósítószermentes fűszerek, fűszerkeverékek. Valamennyi termék egyben gluténmentes!
bruttó 290 Ft
db
gallery thumbnail
Paleolit Éléskamra Ropogós panírmorzsa 200 g Raktáron
A morzsa ropogósra sül, és mint egy burok, bent tartja az ízeket, zamatokat, a hús szaftos marad, nem szárad ki a sütés ...
bruttó 840 Ft
db
gallery thumbnail
Paleolit Éléskamra Foszlós fehérkenyér 160 g Raktáron
Kb. 350-400 grammos kenyér elkészítéséhez elegendő lisztkeverék. Egymáshoz leginkább illeszkedő paleo lisztfajtákból, me...
bruttó 685 Ft
db
gallery thumbnail
Paleolit Éléskamra Vékonytésztás olasz pizza lisztkeverék 185 g Szállítás alatt
Kb. 32 cm-es családi pizza elkészítéséhez elegendő paleos lisztkeverék, olasz ízekkel fűszerezve. Lágyan omlós, nem túl...
bruttó 780 Ft
gallery thumbnail
Frosch Konyhai tisztító szódás 500 ml Raktáron
Az 1986-ban Németországban alapított FROSCH márka úttörőnek számított az öko termékek piacán, mert új környezetbarát ter...
bruttó 859 Ft
db
gallery thumbnail
Frosch WC tisztító citromos 750 ml Raktáron
Az 1986-ban Németországban alapított FROSCH márka úttörőnek számított az öko termékek piacán, mert új környezetbarát ter...
bruttó 629 Ft
db
gallery thumbnail
Paleolit Éléskamra Hagyományos nokedli keverék 190 g Szállítás alatt
A HAGYOMÁNYOS NOKEDLI KEVERÉK egy teljes család számára kínál magyaros köretet a finom pörköltek, szószos húsok mellé. D...
bruttó 730 Ft
gallery thumbnail
Naturganik zöldbanán liszt 500 g Raktáron
 A banánlisztet hagyományosan zöld banánból készítik, a búzaliszt gluténmentes helyettesítőjeként használják. Mivel zöld...
bruttó 1.012 Ft
db
gallery thumbnail
Nature Cookta special pektin 80 g Raktáron
Vízmegkötő képességét nap mint nap kamatoztatja a zselésítésre használt pektin. Olyan megbízható, természetes alapú s...
bruttó 930 Ft
db



Bevásárlókosár

Kérjük, lépjen be.

Elfelejtett jelszó
Regisztráció
Nem tudok belépni

Ügyfélszolgálat

06-20-933-2568

munkanap 8.00-17.00 óra között

Szállítási díjak

GLS futárszolgálat

ÁTUTALÁS ELŐRE

590,-

*15.000 Ft felett ingyenes
   
FUTÁR UTÁNVÉT
vagy
BANKKÁRTYA

990,-

*20.000 Ft felett ingyenes

A külföldi szállítási díjakhoz klikk ide



Webáruház készítés és bérlés

0.18 mp




SSL biztonságos vásárlás     Simple bankkártyás fizetés     Webáruház bérlés